Vince és a pince
január 22, 2010
Királynők nemzetközi közössége
január 25, 2010

Study tour a Tokaji Borvidéken

2010. január 22-én egy újságírókból és Tourinform irodák vezetőiből álló csoport látogatott többek között Sárospatakra és Hercegkútra is, akik az RMI szervezésében töltöttek el egy napot Zemplénben, a Tokaji Borvidéken. A nap folyamán lehetőség nyílt a szolgáltatóknak és a programon részt vevőknek a személyes konzultációra, ismerkedésre, esetleges cikkek előkészítésére, image építésre. A délelőtt az Újbástya Kazamatájában kezdődött, ahol a nemrégiben megnyílt Börtön-panoptikumot tekintették meg a vendégek a Várnegyedben, valamint a város nevezetességeit csodálhatták meg. Ezt követően ebédre került sor a Vár Vendéglőben, majd Hercegkúton, a világörökség részét képező Gombos-hegyi pincesoron borkóstolóval vártuk az ország különböző pontjairól érkezett turisztikai szereplőket a Götz Pincészetnél. Az idő rövidsége miatt csak az érlelőpince megtekintésére és a kóstolásra került sor, de megemlítettük Hercegkút nevezetességeit, történelmi múltját, és a Kálváriáról nyíló gyönyörű kilátást is. A borkóstolón négyfajta nedűt kóstoltattunk, amelyet a Sárospatak és Környéke Turizmus Egyesület tagja, a sárospataki Evinor Pincészet és a Götz Pincészet ajánlott fel. A 2006-os Tokaji száraz Furmint nyitotta a sort, majd a 2007-es félédes Hárslevelű következett a hölgyek örömére, az Evinor Pincészet felajánlásának köszönhetően. Ezt követte a 2008-as Tokaji Muscat Lunel késői szüretelésű borunk, utána pedig a „Borok királya, a királyok bora” zárta a délutánt, a 2003-as Tokaji Aszú 5 puttonyos borkülönlegesség, szintén az Evinor Pincészettől. A vendégek nagy örömmel vették a kézműves kis borászatok minőségi termékeit, majd utuk tovább folytatódott Tokaj felé, közben a Patrícius Borház és a Borostyán Pince egy-egy állomásával színesítve a programot.

A Zemplén Televízió riportja a Sárospatakon tett látogatásról:
Újságírók és a észak-magyarországi Tourinform irodák szakemberei zempléni látogatásuk során Sárospatak nevezetességeivel ismerkedtek. A történelmi várnegyed, az újnak számító rendezvénycentrum, csak néhány volt azok közül a látványosságok közül, amelyeket megismerhettek a turisztikai szakemberek. A szervezők célja az volt, hogy a jelenlévők személyes tapasztalatokat szerezzenek a turisztikai attrakciókról, ezeket pedig később másokkal is megismertessenek.

Sátoraljaújhely Város honlapján egy rövid beszámoló, valamint a Zemplén Televízió riportja is megtekinthető:
A sátoraljaújhelyi Tourinform Iroda kapott lehetőséget egy 30 főből álló szakmai delegáció kétnapos zempléni programjának megszervezésére. A szakmai konferenciával egybekötött rendezvény a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága rendezte. A zempléni tanulmányi úton média-képviselők és tourinformosok vettek részt. A program keretében megtekintették és kipróbálhatták a Zemplén Kalandpark szolgáltatásait. Látogatást tettek a sátoraljaújhelyi Börtönmúzeumban és a városközpontban. A napot szakmai konferencia zárta.